Bíróképzés a lovasparkban

Hírek

Évi rendszeres országos díjugrató továbbképzését tartja Kiskunhalason a Hirling József Lovasparkban a díjugrató szakág. A vizsgáztatással együtt járó egész napos oktatáson különböző előadásokon vértezik fel újabb ismeretekkel a szakági versenyek zsűri tagjait. Kiskunhalas jól áll díjugrató versenybírók tekintetében, akik a helyi versenyek mellet az ország különböző pontjain is kamatoztatják tudásukat.

Február 12-én egész napos, országos díjugrató bírói képzés helyszíne a Hirling József Lovaspark rendezvényháza. A füves aréna központi épületében jó ötven főnyi, különböző minősítésű díjugrató versenybíró foglalt helyet, hogy prezentációkkal kísért előadások formájában kapjanak újabb nemzetközi és hazai szabályismereteket.

Juhász Tibor köszöntötte a megjelent résztvevőket

Juhász Tibor nemzetközi bíró, a díjugrató szakág elnökségi tagja elmondta, hogy már nem először tartanak városunkban továbbképzést. Ennek oka részben a jó képzési feltételek megléte, részben a halasi versenyek mennyiségében és minőségében rejlik – tudtuk meg a halasi szakembertől. Juhász Tibor elmondta, hogy az oktatás mellett vizsga is vár a résztevőkre, akik a nap második felében online kérdőív kitöltésével adnak tanúbizonyságot tudásukról.

Prezentációkkal illusztrálták a továbbképzés tartalmát

Kiskunhalas jól áll díjugrató versenybírók tekintetében. Ezt már Tuska Pál első osztályú versenybíró hangsúlyozta. Az ismert halasi olimpikon örömmel mondta, hogy a több mint félévszázados múlttal rendelkező lovassportunk a  bíróképzésben is folyamatosan jelen volt. Azt nyilatkozta, hogy van utánpótlásunk, mert a nagy öregek mellett a középkorú és az egészen fiatal díjugratók a versenyzés mellett vagy az aktív pályafutás befejezése után szívesen és nagy számban vállalják a zsűrizés feladatait.

Tuska Pál és Krizsán János olimpikonok a tapasztalt halasi bírói generáció tagjai

A versenybíróknak bőven lesz dolguk az idei szezonban Kiskunhalason. A Hirling József Lovasparkban az ez évi szabadtéri szezonban egymást érik majd hétvégenként a különböző szintű díjugrató versenyek. Ismét lesz nemzetközi díjugrató lovasverseny show elemekkel (május 1-3), de országos versenyt és Grand Prix fordulót is tartanak majd a lovas bázis pályáin. A bírói továbbképzésen történt további részletekről a Halas TV csütörtök esti híradójában számolunk be.

Schlezák Melinda nemzetközi minősítésű bíró előadás közben

Fotó és szöveg: Kovács Iván

Last modified: 2020-02-13