624 start egyetlen hétvégén

Hírek

A szezon eddigi legnagyobb létszámú fedeles versenye zajlott hétvégén a Nemzeti Lovardában: a háromnapos kiemelt versenyen összesen 624 startot bonyolított le a rendezőbizottság. A résztvevő lovasok 29 versenyszám közül választhattak 1 métertől 140 centiméterig terjedő magasságokon.

Az első két nap legjobbja Técsy Attila volt, aki a 130 és a 135 centiméteres versenyszámokban is kettős győzelmet aratott El Capitan és Nikidam Breaker nevű lovaival. Mindkétszer a Horváth Balázs – PM Quintera páros végzett a harmadik helyen.

A vasárnapi 140 centiméter már más sorrendet hozott, hiszen az összevetésben leggyorsabbként lovagló Szuhai Gyula győzedelmeskedett Cashflowval, megelőzve a fiatal lovas Markó Sándort, illetve Horváth Balázst Laugilot Z-tel.

Hibátlanul szerepelt még az összevetésben Lehotai Máté és Chaclanda, illetve Kalán Eszter és Gareza. Leggyorsabb négy hibapontosként hatodik helyen ért célba Horváth Balázs másik lovával, PM Quinterával.

A vasárnapi 130 centiméteres hibaidős versenyszámot a gyermek válogatott oszlopos tagja, ifj. Szuhai Gyula nyerte meg Chacco Boy nevű lovával, megelőzve a második és harmadik helyet is megszerző Técsy Attilát.

fiatal lovasok 120 centiméteres pénteki számában Tamás Jázmin végzett az első helyen, őt követte Maria Roman és Bartucz Laura. Vasárnap azonban fordult a sorrend és Maria Roman az első, Tamás Jázmin a második, Kovács Noémi pedig a harmadik helyet tudta megszerezni.

A szombati 125 centiméteres hibaidős számban a kategória legjobbja Kovács Roland volt, megelőzve Vecsei Lilit és Lehotai Mátét.

Az ifjúsági lovasok vasárnapi 115 centiméteres számában hárman jutottak be az összevetésbe. A győztes Füzér Zsófi lett Carinával, második és harmadik helyen pedig a fedeles döntő gyermek bajnokát, Kiss Maját köszöntötte a taps. Mindkét hölgy edzője Füzér Gábor.

A pénteki és a szombati napon a stílusversenyben viszont Maszlag Ilona tanítványa, Peresztegi Nagy Lilla volt a legjobb, 8,3 és 8,1 stíluspontokkal.

Az amatőrök között Busi Sándor volt a hétvége legeredményesebb versenyzője, hiszen kétszer is a képzeletbeli dobogó legfelső fokára állhatott fel, viszont Borbás Ildikó is egy győzelemmel és egy második hellyel büszkélkedhet. A hétvége során dobogós helyezést ért még el Barsi Brigitta, Kaldenekker Ferenc, Endrédi Tekla, Mikó-Vécsey Nóra és Szotyori Nagy Ádám is.

6 éves lovak között a legmagasabb stíluspontot a Weinhardt Virág által lovagolt Cortez kapta, aki ezzel kétszer is az első helyen végzett, viszont pénteken Szentirmai Péter és Lagretta HB győzedelmeskedett.

Az 5 évesek legjobbja BZ William Fox-Pitt volt, aki kétszer az első és egyszer a második helyezettnek járó serleget vihette haza Varga Ábellel a nyergében. Vasárnap Szuhai Péter és Lord Cornet PSZ kapták a legmagasabb, immár nyolcassal kezdődő stíluspontot.

Fotó: Hajdu Krisztina, Lovasfotó.hu

Forrás: Nemzeti Lovarda

Last modified: 2020-02-15