Budapest és Sanghaj lovasai nevében kötöttek megállapodást

Az első Kínai Nemzetközi Import Expo során a gazdasági és technológiai megállapodások mellett a két ország lovaséletét is összefonó együttműködés született.

Kina-kiemelt

A Kínai Nemzetközi Import Expó több mint 130 ország és térség, köztük Magyarország részvételével zajlik, a november 10-éig tartó eseményen mintegy 2800 cég állít ki.

A magyar kormányzati delegáció mellett dr. Budai Gyula, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszteri biztosa, az Olimpiai Felkészülést Koordináló Bizottság elnöke, dr. Jármy Miklós, a Magyar Lovas Szövetség elnökségi tagja, illetve Fábiáncsics Gábor, a Nemzeti Lovarda ügyvezető igazgatója is Sanghajba utazott, hogy a Magyar Üzleti Fórum során hivatalosan is aláírják a Sanghaji Lovassport Szövetség és a Magyar Lovassport Szövetség között létrejövő megállapodást.

kina2018-1

 

Az ünnepélyes aláíráson jelen volt dr. Nagy István agrárminiszter és dr. Budai Gyula, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszteri biztosa, az Olimpiai Felkészülést Koordináló Bizottság elnöke

 

Kínában divat lett a lovaglás

A 2008-as olimpia óta, illetve a gazdasági fellendülés jótékony hatásaként Kínában is egyre népszerűbb a lovaglásegyre nagyobb a kereslet a sport- és tenyésztési célú lovak, a ló- és lovasfelszerelés, illetve a lovakkal kapcsolatos szaktudás iránt.

Az importált lovak piaca dinamikusan nő a távol-keleti országban. 2014 előtt a külföldről Kínába szállított lovak háromnegyede még Hollandiából érkezett, de mivel az elmúlt években több ország is megkapta a szállításhoz szükséges engedélyt, egyeduralma folyamatosan csökken. 2015 óta a magyar lovak előtt is nyitva áll a kínai piac.

Dr. Budai Gyula a Kína és Magyarország között 2015-ben létrejött megállapodás kapcsán elmondta: a sport- és tenyésztési célú lovak exportjának engedélyezése nem csak az élő állatok kereskedelmében hozhat fellendülést, de több szempontból is új lehetőség is a hazai lovaságazat számára, hiszen a magyar tenyésztők, a trénerek, a lószerszámot és lófelszerelést gyártó cégek, valamint a takarmány-forgalmazók is piacra léphetnek Kínában.

Sanghaj és Budapest lovasai, egyesüljetek!

Az első Kínai Nemzetközi Import Expón a Magyar Üzleti Fórum során került sor a Sanghaji Lovassport Szövetség és a Magyar Lovassport Szövetség közötti együttműködési szándéknyilatkozat aláírására, melynek célja a Kína és Magyarország közötti kulturális és szakmai kapcsolatok és a lovasélet szereplői közötti együttműködés erősítése, a sanghaji lovasélet élénkítése, valamint a magyar lovak népszerűségének és jelentőségének bemutatása Kínában. A felek aktívan támogatják a kölcsönös kulturális és szakmai együttműködést a lovas hagyományok, lovaskultúra, a kapcsolódó művészetek, a belovaglás, edző-, bíró- és szakállatorvos képzés, istálló menedzsment és a lótartás terén, valamint közös lovas edzéseket és versenyeket szerveznek, ahol a magyar lovak is bemutatkozhatnak.

A Magyar Lovassport Szövetség a Nemzeti Lovardát jelölte ki, hogy a Sanghaji Lovassport Szövetség partnereként részt vegyen az együttműködésben, támogassa a megállapodásban foglaltakat, így a dokumentumot magyar oldalról Fábiáncsics Gábor, a Nemzeti Lovarda ügyvezető igazgatója írta alá.

Forrás: RiderLine