Mráz Tamás versenyzőként és edzőként is a legjobb volt a Felnőtt GP-ben

A Magyar Lovas Szövetség Díjugrató szakága 1,5 millió forint pénznyereménnyel támogatja a Felnőtt GP fordulókat, így a szilvásváradi esetében sem volt ez másképp. Az extra díjazásért összesen 17 lovas szállt ringbe a 150 centiméterre kiírt kétfordulós versenyszámban. Az első forduló után öt lovas állt hibátlanul, így ők jutottak be a második körbe, amivel esélyük nyílt megszerezni a nyereményt.

A Bábolnai GP győztese, Mráz Tamás, abszolút győzelmet aratott, hiszen első és harmadik helyen fejezte be a szilvásváradi felnőtt nagydíjat Spartacus Hotel Kapitány és H-CSR Center nevű lovaival.

basco

Második helyen pedig legeredményesebb tanítványa, Hollé Sára ért célba, aki az U25 győzelme után most a felnőttek között is megmutatta tudását ezúttal Clintust lovagolva.

hollesara

Negyedik helyen végzett a szintén fiatal lovas Ifj. Lázár Zoltán Baroloval.

barolo

A felnőtt magyar válogatott tagja, Ifj. Szabó Gábor a tegnapi győzelme után, most az ötödik helyet tudta megszerezni nyolc éves szürke ménjével, Lord Clasiccal.

mraz

Hatodik helyen pedig az alappályán egy hibapontot elért Katyusa végzett, szintén Ifj. Lázár Zoltánnal a nyergében.

katyusa

A hírt, a Magyar Lovas Szövetslg médiapartnere, a RiderLine készítette.

Fotó: Garai Barnabás