2022.02.04-06. Talent Program díjugrató edzőtábor John Ledingham vezetésével

Hírek

John Ledingham, ír lovasszakember vezetésével került megrendezésre a díjugratók második edzőtábora Balatonvilágoson, a Pulai Lovasparkban.
A III-as és IV-es korcsoportok részére idomítással kezdtük a képzést, John Ledingham már a korábbi edzőtáborra elküldött egy díjlovagló programot, amit akkor Kafka Zsófia és Janik Attila segítségével gyakoroltak a lovasok. John azt kérte, hogy a résztvevők egyénileg is dolgozzanak a programon a két edzőtábor között, és most szeretné, ha az első napon újra lelovagolnák előtte és az edzői kar előtt a programot, hogy fel tudjuk mérni a fejlődést, a változást.
Kafka Zsófia, díjlovas edző az elmúlt években aktív résztvevője a Talent Program edzői karának, a lovasok többször találkozhattak már vele a díjugratók edzőtáboraiban, idén pedig a lovastusázóinknak is fog edzéseket tartani.
Elméleti képzést Dr. Viczena Bettina, állatorvos, Katona Linda, FEI 3 steward és Bánki Róbert, patkolókovács tartottak a gyerekeknek John Ledingham és Janik Attila mellett.
A lóanatómiai alapismeretek, a nemzetközi versenyszabályok ismerete, az időméréssel kapcsolatos változások ismertetése, illetve a melegítő pályák ugrásaira vonatkozó szabályok voltak a foglalkozások főbb témakörei.
A program lovaglást, az ugró idomítás és pályaugratás követte a hétvége során, a pályákat John Ledingham tervezte a lovasoknak.
A Talent Program díjugrató edzői karából Janik Attila, Horváth Balázs, ifj. Kövy András és a szombati napon Stróbl Dorottya voltak a vezető edzőnk segítségére.
Az edzőtáborok ilyen neves szakemberrel, mint John Ledingham mind a lovasoknak, mind a képzést vezető edzőinknek lehetőséget ad az ismereteik bővítésére, szakmai beszélgetésekre. A holland program, a Rabo Talent Program, amely a hazai Talent Program alap ötletéül szolgált, ezekre a szakmai napokra külön eseményt szervezett a kezdetekben “Trainers’ Platform” elnevezéssel.
A regisztrált edzők közül is többen nyitottak a párbeszédre és érdeklődéssel követik a lovasaik munkáját az edzőtáborok és ugrónapok alkalmával, az edzőkkel átbeszélik a protokoll lapokon megfogalmazott erősségeket és fejlesztendő feladatokat és igyekeznek a hétköznapok során ugyanezen a csapásvonalon haladni. Érdemi változást, fejlődést csak közös munkával lehetséges elérni.
A lovasokat a Premium Horse Feeds Hungary lepte meg nagyvonalú ajándékcsomaggal, ezúton is köszönjük nekik a támogatást!
Az idei Talent Program sűrű ütemterv szerint halad: a soron következő edzőtábor a kisebb díjugrató korosztályoknak és a lovastusa szakágnak pénteki napon veszi kezdetét.
Egy szusszanásnyi szünet után újabb beszámolóval jelentkezünk!

Last modified: 2022-02-07