Megemelt díjazással jön a FIAT díjugrató OB

Csütörtöktől vasárnapig rendezik a Nemzeti Lovardában a FIAT díjugrató országos bajnokságot, ahol öt egyéni- és három csapatbajnoki címet lehet nyerni. 2019-ben megemelt díjakért lovagolhatnak a lovasok, hiszen a felnőtt kategóriában a 7,5 millió Forint értékű Fiat gépkocsi mellett 2,2 millió forintot osztanak szét. A fiatal lovas és ifjúsági kategóriában 600 ezer, az amatőröknél 500 ezer forint az egyéni verseny díjazása. A díjugrató sport egyedisége miatt nehéz megjósolni, kik lesznek a dobogósok, de a szabadtéri szezon teljesítménye alapján azért minden egyéni kategóriában megvannak az esélyesek.

platthy

Platthy József

A felnőtteknél 1924 óta tartják számon a magyar bajnokot, akkor, az idén 130 éve született Binder Ottó volt a győztes, a legtöbb egyéni bajnoki címmel Platthy József és Ákos Ajtony rendelkezik. Idén a felnőtteknél az ötszörös egyéni győztes Horváth Balázs, a címvédő ifj. Szabó Gábor és a ranglista vezető, ifj. Tóth László tűnik a legesélyesebbnek, de a közel 40 fős mezőnyben többen a dobogóra lovagolhatnak.

binder

Binder Ottó

A fiatal lovasoknál két fiút, ifj. Lázár Zoltánt és 18 évesként ezt a kategóriát választó, Szuhai Pétert kell legyőzni.

Az ifjúságiaknál, három válogatott Alasztics Aliz, Janik Anna és Dömse Tamás a favorit, míg a gyermekeknél a címvédő. Kiss Lizanna és a kétszeres ezüstérmes, Törő Csongor tűnik a legesélyesebbnek.

Fél százan neveztek az OB-ra minősült amatőr lovasokból, ahol több korábbi győztes és dobogós is nyeregbe száll, Busi Sándor, Debreczeni Éva, Baumann Bori, Bozsóky Zsófia és Reisz Fanni a szezonbeli teljesítmények alapján a favoritok, de ebben a kategóriában is bármi megörténhet.

Akos Ajtony m-610x420

Ákos Ajtony

A legrangosabb nemzeti versenyünkön várjuk a díjugrató sport híveit, reméljük minél többen személyesen kilátogatnak a Nemzeti Lovardába.

A versenyről online közvetítés RiderLine Facebook

Start-és eredménylisták: RiderLine Timeing