Jármy Vincéé (JB Koronaőr) a 145 cm

hir1

Hét versenyszám várt vasárnap, az  Országos Minősítő Díjugrató Verseny és GP III. Forduló (OMGP) harmadik  napján a lovasokra. A nap számát, a 145 cm-es nyitott, GP kvalifikációt egy összeszokott páros, Jármy Vince JB Koronaőrrel (címképen) nyerte meg. A tegnapi győztes ifj. Szabó Gábor, Lord Classic-kal ezúttal második. A hazai szurkolókat Füzér Gábor (Je T'aime) nyergében. A nap összefoglalása a továbbiakban olvasható.

 

Ma is kiélezett versenyzést, izgalmas összevetéseket láthatott a Hirling József Lovasparkba kilátogató közönség az OMGP harmadik napján. Az elmúlt két nap jó teljesítményt mutató lovasok és lovak ma is jól szerepeltek, persze a lovas szerencse forgandó és a helyezésekben kisebb átrendeződések a napi formának megfelelően alakultak.

hir2

Kelemen Péter Gizivel veszi az akadályt

A nap első számában, a 120 cm ifjúsági egyben gyermek GP kvalifikációs körben, a tegnapi nyerő, Kelemen Zsolt Péter, Gizivel győzött. Az Orgoványi Lovas Klub sportolója az 5 indulóból a két hibátlan teljesítmény egyikét lovagolta és ő volt a leggyorsabb.

hir3

Kovács Ádám és Timpex Ezüst

A folytatásban 120 cm-es magasságú pálya várt az amatőr GP kvalifikáció16 indulójára. Az időre folyó kört 9 lovas teljesítette hibátlanul, közülük a leggyorsabb Baumann Bori, KIMÉRA nyergében lovagolt. A Prosper LK lovasa meggyőző időkülönbséggel hozta az első helyet.

hir4

Baumann Bori (Kiméra) az amatőr GP kvalifikáció győztese

 

A nap harmadik fordulójában 125 cm-es magasságú akadályokkal tűzdelt pálya várt a 20 indulóra. A nyitott versenyszámot időre rendezték és három hibátlan lovast jegyeztek a zsűri toronyban. A leggyorsabb nulla hibapontos lovas, Kovács Ádám TIMPEX EZÜST nyergében lett. Így a Timpex Nyíregyháza LK, sportolója lett a szám első helyezettje.

 

hir5

Rezgő Zoltán (Zafír) a díjátadáson Takácsné Márta Gabriella támogató és Juhász Tibor zsűri elnök kíséretében

 

A nap negyedik körére már kora délután került sor. A 135 cm-es nyitott szám, egyben a fiatal lovas és U25 GP kvalifikációs kör volt, amelyben, csak időre versenyeztek a lovasok. A nyitott számot az idei, CSI** 42. Kiskunhalasi Nemzetközi Díjugrató Lovasverseny nagydíj győztese Rezgő Zoltán (Diva Sport Lovasklub) hozta első helyen ZAFÍR nevű lován. A fiatal lovasok körében Markó Sándor, az Algyői Sportkör lovasa ADJELY EL REX nevű lovával nyert.

 

hir6

Kovács Henri (Tambourino, 6 éves ló) Kuris István László képviselőtől, Juhász Dóra zsűri tagtól és Szotyori Nagy Kristóf szakági elnöktől vette át a díjat

A nap számának 27 lovas vágott neki. A 145 cm-es nyitott, GP kvalifikációt, Kétfázisos, megszakítás nélküli szabály szerint tartották. Az első három helyezett lovas eredményei az alábbiakban olvasható.
 
1. Jármy Vince, JB KORONAŐR, Némethy Bertalan Alapítvány, 0 hp 35,01 másodperc
2. ifj. Szabó Gábor, LORD CLASSIC Timpex Nyíregyh. LK, 0 hp, 35,11 másodperc
3. Füzér Gábor, JE T'AIME, Kiskunhalasi  LTSE, 0 hp, 36,39 másodperc

 

hir7

Jármy Vince és JB Koronaőr útban a 145 cm-es szám győzelme felé

 

Késő délután rendezték 125 cm-es magasságon, 6 éves lovak fináléját,  időre egyszeri összevetéssel. A 19 induló lovasból 10 hibátlan eredmény született. Izgalmas összevetés hozta meg a végső sorrendet. Az első három lovas eredményeit alább találják.

1. Kovács Henri, TAMBOURINO, Morris Lovas SE, 0 hp, 3,21 másodperc
2. Fazekas István, JENNIFER, Határör Dózsa SE, 0 hp, 35,72 másodperc
3. Szuhai Péter, CHILLING OUT, Gyula Farm Miskolc LSC, 0 hp, 37,61 másodperc

 

hir8

Fazekas István (Something Special M) Kunné Fekete Aalexandra zsűritagtól, Gyöngyi László képviselőtől és Szotyori Nagy Kristóf szakági elnöktől vette át a díjat

A nap utolsó számában egy 115cm-es akadályokkal nehezített pályát kaptak az 5 éves lovak finalistái. A kört, időre rendezték, egyszeri összevetéssel. Tizenkét lovas ment hibátlanul az alappályán és az összevetésben nyolcan hibátlan regisztrált a zsűri. Közöttük a gyorsaság döntött.

A szám első három helyezettje:

1. Vindeczker Alexandra, KAFFINO BY BORIS, Toll 96 Kft LSE 0 hp, 37,78 másodperc
2. Kolarovszki Erika, STORM, Mezőhegyesi Ménes KH SE, 0 hp, 37,86 másodperc
3. Fazekas István, SOMETHING SPECIAL M, Határőr Dózsa SE, 0 hp, 8,40 másodperc

hir9

Füzér Gábor, Je T'aime-mel biztosan veszi az akadályt

A versenyek hétfőn  reggel 9 órakor a GP döntőkkel folytatódnak. A lovasparkban a Sóstó Csárda étterem sátra várja a vendégeket, de fagylaltot és kürtős kalácsot is lehet kapni a bázis területén. Érdemes családi programként a hétfőig tartó eseményt látogatni. A belépés a lovasparkba ingyenes.

 

Képek: Hajdu Krisztina